ELTE Néderlandisztika Tanszék

Hírek, aktualitások-hu

Az MTA I. Osztálya Nyelvtudományi Bizottsága mellett működő Szótári Munkabizottság 2013. október 16-án rendezi meg a 9. Szótárnapot, melynek színhelye ezúttal az ELTE BTK lesz.

A rendezvény központjában a Szótár, lexikon, enciklopédia: kérdések és problémák című konferencia áll, amelyre előadóként jelentkezni a megjelölt témához szorosan kapcsolódó (15 percnél nem hosszabb) előadás címével és (10-15 soros) absztraktjával lehet 2013. március 15-ig a következő címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A beérkezett absztraktok alapján a Szótári Munkabizottság idei első ülésén véglegesíti majd a szótárnapi konferencia programját.

A kialakult szokásoknak megfelelően a Szótárnapon könyvkiadók kedvezményes árusítással egybekötött bemutatkozására is lehetőség nyílik.


A rendezvény szervezői: az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Szótári Munkabizottsága és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara

A rendezvény helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a, Tanácsterem

forrás:

http://www.btk.elte.hu/hir?id=NW-1232

 

Április 15-19. között Prof. Vincent van Heuven a Leideni Egyetem (Universiteit Leiden) fonetika professzora, a Holland Tudományos Akadémia tagja (KNAW) tart előadássorozatot az ELTE Néderlandisztika tanszékén. Az előadások holland nyelven folynak.

 

A részletes progrmam itt érhető el.

 

Workshopcolleges Elck syn waerom
(NED-504, NEDD12-221, NEDD-311)
woensdag 16.00 -17.30, lokaal 112

Week 1: 13-02 Docenten vakgroep - Introductie

Week 2:
20-02 Agnes Sneller (Utrecht) - Moedertaal en Vaderland. Genderaspecten van taal en taalgebruik
Leesopdracht: Sneller, A. - Verbiest A (2002).: 'Taal in beweging'. In: Sneller en Verbiest Bij wijze van schrijven. Den Haag: Sdu, hoofdstuk 1 paragraaf 1 t/m 4, p.1-13.
.
Week 3:
27-02 Judit Gera (ELTE) – De intrede van Multatuli in Hongarije. Een case-study van een Hongaarse cultuurbemiddelaar
Leesopdracht: Petra Broomans: 'Zichtbaar in de canon. Spelregels voor cultuurbemiddelaars'. Tijdschrift voor Nederlandse Taal- en letterkunde. 2013, Vol 128, Nr 3-4, pp. 256-275.

Week 4:
06-03 Gerrit Kiers (VIZITERV Consult Kft. Boedapest) - "Drowning in Europe"? Uitdagingen in het Nederlandse waterbeheer
Leesopdracht: Zijne Koninklijke Hoogheid Prins Willem-Alexander ‘Samenwerken aan waterbeheer’. In Water. Bron van leven en ontwikkeling Cahier 1, 26 (2007). Stichting Bio-Wetenschappen en Maatschappij, pp. 68-77.

Week 5:
13-03 Ádám Nádasdy (ELTE) - A Grimm törvény: germán, alnémet, felnémet [De wet van Grimm: Germaans, Nederduits, Hoogduits] – Hongaarstalige lezing!
Leesopdracht: Robins, R. H. 1999. A nyelvészet rövid története. Bp.: Osiris. 189-206. oldal

Week 6:
20-03 Tibor Pintér (ELTE) Amszterdam Orfeusza - Jan Pieterszoon Sweelinck és a korabarokk németalföldi billentyűs zene [De Orpheus van Amsterdam - Jan Pieterszoon Sweelinck en de vroegbarokke Nederlandse klaviermuziek] – Hongaarstalige lezing!
Leesopdracht: Randall H. Tollefsen & Pieter Dirksen. ‘Sweelinck [Swelinck, Zwelinck, Sweeling, Sweelingh, Sweling, Swelingh], Jan Pieterszoon’. In: Oxford Music Online.

27-03 Geen les i.v.m. Paasvakantie

Week 7:
03-04 Júlia Tátrai (Museum voor Schone Kunsten Boedapest) Rembrandt Nachtwacht (újabb eredmények a történetéről) – Hongaarstalige lezing!
Leesopdracht: P. Knevel: De kracht en de zenuwen van de Republiek. De schutterijen in Holland, 1580-1650. In: M. Carasso-Kok J. Levy-van Halm (red.): Schutters in Holland. De kracht en zenuwen van de stad. Uitgeverij Waanders - Zwolle. Frans Hals Museum. Haarlem. 1988. 37-51.

Week 8:
10-04 Réka Tóth (ELTE) Az antillák frankofón irodalma [Francofone literatuur van de Antillen] – Hongaarstalige lezing!
Leesopdracht: Tóth, Réka (2011) Az antillai frankofón irodalmak. In: Maár Judi A francia irodalom története. Eötvös Kiadó: Budapest. pp. 875-895.

Week 9:
17-04 Vincent van Heuven (Universiteit Leiden) Forensische taalwetenschap/fonetiek

Leesopdracht: Van den Heuven, H., Kraayeveld, H. (1997): Sprekend jezelf: een verslag van twee onderzoeken naar sprekerkenmerken. Gamma TTT tijdschrift voor taalwetenschap (6), p. 41-52.

Week 10:
24-04 Katalin Balogh (Hogeschool Lessius Antwerpen) Juridisch tolken: het project ’ImPLI - Improving Police and Legal Interpreting’
Leesopdracht: wordt later bekend gemaakt

01-05 Geen les i.v.m. feestdag

Week 11:
08-05 Luc van Doorslaer (Lessius - KU Leuven) - De relatie taal-vertaling-media in de Lage Landen
Leesopdracht: wordt later bekend gemaakt

Week 12:
15-05 Docenten vakgroep - Afsluit, evaluatie

Facebook