Vakgroep Neerlandistiek – Eötvös Loránd Universiteit


Erasmus hallgatói mobilitás programban való részvételre


Minden tanév második félévében lehet jelentkezni a BA másodéves, illetve MA elsőéves [nem minoros] néderlandisztika szakos hallgatóknak.

Minimum 3 hónap illetve egy szemeszter időtartamra lehet jelentkezni az alábbi intézményekbe:

A jelentkezéshez az alábbi dokumentumok szükségesek:
- kitöltött magyar nyelvű jelentkezési lap
- tanulmányi terv magyar és idegen (angol vagy holland) nyelven (milyen tárgyakat tervez felvenni a fogadó egyetemen, ezt a tanszék előreláthatóan elfogadja-e, beszámítja-e itthoni tanulmányi kötelezettségébe, projektmunka esetén pedig a projekt és a projekt keretében végzendő konkrét tevékenység leírása)
- magyar és idegen nyelvű szakmai önéletrajz (a személyes adatokon kívül kérjük feltüntetni eddigi szakmai tapasztalatukat, érdeklődésüket, motivációt, tudományos diákköri tevékenységüket, egyéb önkéntes munkákat is)
- az előző két félév vizsgaeredményeinek másolata, valamint az index fényképes oldalának másolata
- nyelvvizsga bizonyítvány(ok) másolata(i)
- nem magyar állampolgárság esetén a tartózkodási/letelepedési engedély, vagy menekült státuszt igazoló okmány másolata

A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan vagy határidő után érkező pályázatokat nem fogadjuk el. Kérem, hogy a pályázás előtt tájékozódjanak a fenti intézmények honlapján a kinti tanulmányi lehetőségekről.

Az elbírálás szempontjai:
- szaknyelvi ismeret
- tanulmányi eredmény
- szakmai tájékozottság és aktivitás
- kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény
- Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység
- beérkező Erasmus hallgatók mentori feladatainak ellátása, felvállalása

Tanszéki Erasmus-koordinátor:

Dr. Réthelyi Orsolya: Dit e-mailadres wordt beveiligd tegen spambots. JavaScript dient ingeschakeld te zijn om het te bekijken. -> Kapcsolatfelvétel

Zoeken

Facebook